Cross Country a Pilisben, City Cross Szentendrén

A történet vasárnap reggel 5 óra 15 perckor kezdődött Sopronban. Lajost és Jokót összegyűjtöttem és indulás Pilisvörösvárra. Az út rövidebb volt a tervezettnél, ezért bőven időben érkeztünk, a pályabejárásra tehát maradt volna elég időnk. Volna, mert mihelyt elkezdtünk átöltözni, leszakadt az ég, és az az egy kör, amit ilyen körülmények között meg tudtunk tenni, elég volt ahhoz, hogy elmerengjünk: akár otthon, fotelből, élőben nézhetjük a Forma 1-et.

A bringákat visszapakoltuk a tartóra, de a szakadó esőben és a 7 fokban úgy átfagytunk, hogy utána kb. 40 percet ültünk az autóban, járó motorral, maximum fűtéssel. Azt a tervet ötlöttük ki, hogy várunk 11 óráig, és ha még akkor is esik, kövér gázzal Sopron felé vesszük az irányt. Mivel esélyét sem láttuk annak, hogy ez másképp lesz, a versenyközpontban felállított rendezvénysátorban magunkévá tettünk egy-egy adag sajtos-tejfölös-szalonnás langallót, majd Vereby Pistát is jobb belátásra bírtuk, irányba állítva Dunaújváros felé. Időközben megérkezett Roni és Gergő is, akik kerek perec kijelentették, hogy Ők itt ma versenyezni fognak. Azt hiszem, hogy ez volt az a momentum, amitől még Lajos is – aki legkérlelhetetlenebb volt a hazautazást illetően – elbizonytalanodott, majd amikor elállt az eső és Miki is begördült, már mindhárman a kivárás mellett voksoltunk.

Megbeszéltük, hogy megnézzük, milyen állapotban érnek vissza a pályáról a 11 órás rajttal indulók, és ha nem tragikus a helyzet, akkor újra élesítjük a technikát. Plájer Lajos, aki korábban gyalog indult el a pályát azt a hírt hozta, hogy az eső csak jót tett a korábban extrém poros pályának, tehát ő elindul. Ezt látszott megerősíteni, hogy az U17-esek is alig sárosan érkeztek meg az első körről, tehát Lajosnak is bele kellett törődnie, hogy mi ma itt terepkerékpározni fogunk. Közben Roni ismét magabiztosan nyerte futamát, begyűjtve evvel idei második győzelmét. Gyors átöltözés, gumicsere, és nem sokkal később már a rajtnál álltunk. Master 1-ben Kaklac, Miki, Fehér Csabi és jómagam álltunk rajthoz, M2-ben Lajos, M3-ban pedig Jokó és Plájer Lajos. Azt hiszem mindenki nevében mondhatom, hogy nem bántuk meg a döntést, a pálya remek volt, helyenként technikás és gyors, a csapatból mindenkinek jól sikerült a futam. A fiatalok is jót mentek, Robika odatette magát, és Kolosnak is elég volt egy kis fenyegetés, hogy jobb belátásra térjen és ne a pálya széléről szemlélje az eseményeket.

Hogy a történet kerek legyen, a hazaút sem volt izgalmaktól mentes, ugyanis az autópályán egy kedves öregúr heves villogtatásokkal hozta tudtunkra, hogy az autó mögött valami nem stimmel a bringaszállítóval. Gyors kontroll a visszapillantóba, de amit láttunk az kiverte a biztosítékot. Három bringa helyett csak kettő volt a képben, Jokó 4000 Eurós gépe sehol. Azt hiszem, ez bőven elég volt ahhoz, hogy elgondolkodjon a visszavonuláson. Gyors megállás, de hál’ Istennek ”csak” annyi történt, hogy az egyik kábelkötegelő megadta magát és a bringa vízszintesbe vette az irányt, így kisebb karcokkal megúszta a Myroon. Hazafelé már azon gondolkodtunk, hogy mi lett volna, ha tényleg elhagyjuk a bringát és egy kamion telibe trafálja. Jokó egy diszperzites vödörbe szedegethette volna össze a maradványait, miközben ugrálgat a száguldó autók elől. Ezek után már nem is okozott izgalmat, hogy Plájer Lajos hívott telefonon, és közölte, hogy azok a gumik, melyeket verseny előtt lecseréltem a bringán és gondosan az autó alá tettem, ott árválkodnak a parkolóban. Nem rossz, jöhet a következő! hocsa

.

Valahogy így lehetne összegezni ezt a hétvégét egy mondatban: Pilis Kupa, de ha már arra jártam, akkor egy kis Citycross is belefért Szentendrén…

Szombat reggel sikerült időben ébredni, úgy tűnt, még kiérek Szentendrére 10:15-ig, ami a Hegyimazsolák SE által rendezett macskaköves utcai őrület volt a történelmi belvárosban a turisták nem kis meglepetésére. Úgy alakult, hogy a tervezett laza kitekerés egy 30-as gyorsvágta volt egészen a rajtig, ahol még épp belefért a nevezés és egy gyors pályabejárás is. Nem gondoltam, hogy lesz egyszer olyan, hogy izzadva állok be a startvonalhoz, de most ez is megtörtént, így legalább a melegítés is megvolt.

A másnapi Pilis kupa miatt az igazán nagy nevek hiányoztak, de „Zsé”, Szécsi Tomi, Reitinger Gábor azért tiszteletét tette. Ez a verseny inkább a nem annyira versenyorientált bringásoknak szólt, ezért a pálya sem volt olyan vészes, mint mondjuk egy kőszegi. Itt összesen pár lépcsőfok volt legnagyobb technikai nehézség egy szűk, kanyargós sikátorban, illetve volt még két lendületes lefelé, és sok mászás, persze csak macskakövön. Mindez 1óra+1kör lebonyolításban, hasonlóan egy cyclocross versenyhez! A rajt után gyorsan kialakult a pozíció, a 6-7. hely körül mentem, de mivel az első hat kapott díjat, gondoltam azért megnyomom kicsit, így végül egy 5. helyet sikerült megcsípni a fenti pilóták után. Egy dolog azért zavart a végén, hogy Tomi felért az utolsó kör felénél, ezért körhátrányt kaptam, de azért abban a fél körben küzdöttem, amíg volt erő, lefelé még tudtam tartani magam, de aztán a felfelékben győzött a „karbon súlytalanság”. Mire ennek vége lett, már 50km-nél járt az óra, gyors kaja és regenerálódás, aztán irány Pilisvörösvár, ahová pályát bejárni indultam elsődlegesen, a fenti verseny, csak egy kis „kitérő” volt. A tavalyihoz képest itt-ott módosult a nyomvonal, de a két homokos felfelé, és a vályús, szintén homokos lefelé azért benne maradt, utóbbit egy kis „Z” sikánnal sikerült még technikásabbá tenni. Az első próbálkozás itt leszállós volt, aztán jött két bukfenc ugyanott, és csak negyedszerre sikerült végre lejönni, ami nagyon kellett ahhoz, hogy másnapra ne maradjon bennem félelem az esések miatt. Mire észbe kaptam, már délután öt lett, az óra már 95-nél, én meg messze még az otthontól, ezért hazafelé megint egy aszfaltos döngetés volt 30-as átlaggal. A vége 122 km lett szombatra…hogy lesz ebből holnap verseny???

Konkrétan egy reggeli kiadós záporra ébredtem, ami azért a tegnapi poros pályát figyelembe véve még nem gond, csak nem igazán úgy nézett ki a dolog, hogy eláll. A kitekerésnek lőttek, becuccoltam a kocsiba, és nem sokkal később, már Csabáékat üdvözöltem, akik épp „Poreci eső szindrómában szenvedtek” vagyis a kocsiban gondolkodtak, hogy most elinduljanak, vagy sem, de aztán látva Roni tiszta bringáját az első kör után, rögtön öltözködni kezdtek, és már indult is a futam. Kicsit álmosan kezdtem, az aszfalton eléggé a végére maradtam, Hocsa, Miki előttem, Fehér Csabi mögöttem. Ezúttal két kör is kellett, hogy Mikit utolérjem, de ez inkább az előző napi km-ek miatt volt, illetve még valami! Lajosék kb. fél kör alatt ledolgozták az 1 perces rajt különbséget, és Vas Petivel már ott izmoztak mögöttem. Hiába „szélesedtem le” a pályán, nem tudtam útjukat állni, az aszfalton aztán lenyomtak. Innen próbáltam Lajost követni, ami több-kevesebb sikerrel ment is. Ennek köszönhetően felértem Mikire is, akit utána már nem is láttam. Nagyon élvezetes volt így a pálya, jót tett neki az eső. Talán ez, és a szlovákgyarmati a két legjobb pálya, ahol eddig mentem, illetve talán még a Pilisszántói is…ezek azok a versenyek, amire már csak azért is érdemes elmenni, hogy megtanuljon az ember bringázni, mert itt pár kör alatt annyi technikai tapasztalatot lehet gyűjteni, amit egy egész maraton szezonban sem! Az eredmények természetesen most sem maradtak el, Roni nyert, Hocsa és Lajos második lett, de a többiek is fontos pontokat gyűjtöttek a csapatnak! Ezzel az idei kötelező XCO „pályafutásomat” be is fejeztem, és a jövő héten már jön egy jó kis 10 órás, ahol végre lesz idő felvenni az „üzemi hőfokot”, és inkább a kitartás és a mentális felkészültség a fontos, nem pedig a max. pulzusszám! Addig is Hajrá! kaklac